A legnagyobb forgalmi vizsga az önálló autóvezetés
Amikor elkezdjük a személyautó vezetéshez szükséges B kategóriás vezetői engedély megszerzését a választott autósiskolában, akkor az elméleti tanulmányaink lezárásaként sikeres KRESZ vizsgát kell tennünk. Ennek megléte az egyik alapfeltétele a gyakorlati vezetési órák elkezdésének a gépjárművezető-szakoktatónkkal. A gyakorlati vezetési alkalmak, a forgalmi vizsgához szükséges gyakorlati óraszám és a jogszabályban előírt levezetett km megszerzésével jelentkezhetünk a forgalmi vizsgára. A sikeres forgalmi vizsga letétele után a jogszabályokban meghatározott módon kézhez kapjuk a jogosítványunkat, amivel immár jogosultak lettünk az adott járműkategória vezetésére.
Viszont érdemes szem előtt tartanunk, hogy a forgalmi vizsga eseménye 50 percig tart, ahol meg kellett felelnünk a vizsgakövetelményeknek. A jogosítvány után előbb-utóbb megkezdjük az önálló autóvezetésünket, ahol gyakorlatilag élesben, vezetési szakoktatónk jelenléte nélkül fogunk vezetni, sokszor több mint 50 percig a forgalomban. Az önálló autóvezetéseink folyamán szinte minden alkalommal „VIZSGÁZUNK” szabályos és biztonságos autóvezetésből, ami valószínűleg nem lesz könnyebb feladat, mint a sikeres forgalmi vizsgánk volt. Ha sikerült megfelelő vezetési rutint szereznünk az autósiskolás gyakorlati oktatások alkalmával és magabiztosan vezetünk a forgalomban és a közutakon is, akkor jó eséllyel vághatunk neki a biztonságos vezetési rutin szerzésünknek.
Ha viszont úgy érezzük, hogy a megszerzett tudás, vezetési gyakorlat nem elegendő ehhez, akkor mindenképpen érdemes gépjárművezető-szakoktatóhoz fordulnunk vezetési órák tekintetében. A jogsi utáni gyakorlás ebben az esetben nagy fontossággal bír, hiszen az a jogosítvánnyal együtt a felelősséget is a kapunk, magunkkal és a közlekedési partnereinkkel szemben is. Fontos, hogy ezek a gyakorló vezetési órák gépjárművezető-szakoktatóval történjenek, nyugodt, stresszmentes környezetben.
Kezdd el te is a stresszmentes, személyre szabott gyakorló vezetésedet!
Semmi Stressz Vezetés oktatás
Vezetés gyakorlás, gyakorló vezetés
jogsis kezdőknek, újrakezdőknek...
Szerző: Pálinkás Mihály