Vezetés oktatás otthon
Nagy dilemma a jogosítvánnyal kapcsolatban, hogy érdemes vagy nem érdemes otthon házi módszerekkel a szülő részéről elkezdeni az autóvezetés oktatását a B kategóriás jogosítványra beiratkozó családtagunknak. Pár évtizeddel ezelőtt szinte természetesnek számított, hogy apa megtanította a gyermeket „vezetni” a tanyán, nyaraló udvarán egyéb helyeken több kevesebb sikerrel. Ha ez megfelelően elsajátításra került, akkor még hasznos is lehetett a leendő jogsis gyakorlónak elindulás, váltások megfelelő végrehajtása, sorrendje, járműkezelési gyakorló vezetés szempontjából. Az autósiskolai vezetés oktatás szempontjából segítség is lehet az alapoktatáshoz, ha a B kategóriás jogosítványra jelentkező tanuló vezető már az alapokat megfelelően tudja.
A probléma akkor szokott lenni leginkább, ha ez nem jól lett megtanítva a tanuló vezetőnek, mert akkor előfordulhat, hogy sokkal nehezebb feladat lesz a gépjárművezető szakoktatónak ezeket a „rossz” berögződéseket kijavítani, helyére tenni, megszoktatni a vezetés oktatás órákon.
Attól még, hogy tudjuk mit hogyan kell kivitelezni az autóvezetéssel kapcsolatban, nem jelenti azt, hogy ezt a tudást megfelelően, hatékonyan át is tudjuk adni a vezetés oktatás/vezetés gyakorlás órákon otthon a vezetni tanulónknak.
Összességében jobb döntés lehet, ha inkább vezetési oktatóra bízzuk a vezetés oktatását ezek elkerülése végett. A közlekedési szakember tudni fogja hogyan építse föl a tananyagot megfelelően a tanuló vezető képességeihez igazítva. A vezetés oktatás órákon tanultakat így helyesen tudja majd alkalmazni a városi vezetés gyakorlásnál is, ezzel csökkentve az autóvezetési stresszt ami a biztonságos jogsi utáni autóvezetés egyik fontos része.
Semmi Stressz Vezetés oktatás
Vezetés gyakorlás, gyakorló vezetés
jogsis kezdőknek, újrakezdőknek...
Szerző: Pálinkás Mihály